2012. március 5., hétfő

Roxforti hétköznapok


Egy átlagos roxforti nap reggelivel kezdődik a nagyteremben. A tanulók saját házuk asztalánál esznek, társalognak, és – rendszerint az utolsó pillanatban – befejezik házi feladataikat. A tanári asztalnál az igazgató étkezik a tanárokkal. Reggeli közben a baglyok kézbesítik a postát gazdájuk kezébe – vagy éppen reggelijébe. Levelek barátoktól vagy szülőktől, a Reggeli Próféta előfizetett példánya, édesség otthonról és sok egyéb érkezhet bagolypostával. 9 órakor csengetés jelzi az 1. óra kezdetét.

Délelőtt egy rövid, 10 perces szünetközzel 2 órát tartanak. A szünetben a tanulóknak annyi idejük van, hogy egyik osztályteremből a másikba érjenek (a hatalmas kastélyban nem ritka, hogy a gólyák elkeverednek). Ebéd után a tanítás 1 órakor folytatódik; a két óra között ismét van egy szünet. Az elsőévesek olykor szabadok péntek délután. Este a nagytermi vacsora után a klubhelyiségben tanulnak, beszélgetnek a diákok.

Minden háznak van egy klubhelyisége, amelyek bejárata előtt egy festmény áll őrt, vagy éppen egy titkos fal mögé vannak elrejtve. A bejutáshoz szükség van a jelszóra, amelyet évente akár többször is megváltoztatnak. A klubhelyiségben karosszékek, kanapék vannak elhelyezve a tanulók számára, akárcsak íróasztalok a tanuláshoz. A helyiséget kandalló tartja melegen, amely mellett este társaloghatnak a diákok. Faliújságok vannak minden klubhelyiségben, akárcsak a kastély forgalmasabb pontjain. A tanév folyamán a tanulók hálóhelyiségekben alszanak, amelyek a klubhelyiségbe nyílnak. Minden évfolyamnak két hálóhelyisége van, egy a fiúknak, egy pedig a lányoknak. Az összes diáknak nagy baldachinos ágya van a ház színének megfelelő szövettel, és vastag fehér párnája. Az ágyak mellett éjjeliszekrények állnak, emellett minden helyiségben van egy kancsó hideg víz és egy tálca poharakkal.

Bizonyos hétvégéken a harmadéves vagy idősebb roxfortosok, ha van szülői engedélyük, lesétálhatnak a közeli Roxmorts településre, ahol kocsmákban, éttermekben és boltokban múlathatják az időt. A könyvekből kitűnik, hogy az iskola és a falu között jó kapcsolat van, a diákok jól kijönnek a helybéliekkel. A kedvenc roxmortsi célpontok közé tartozik a Mézesfalás édességbolt, Zonko Csodabazára, a Szellemszállás (a szóbeszéd szerint Britannia leginkább kísértetjárta épülete) és a Három Seprű nevezetű kocsma.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése